Bűnösként jött, szentként távozott: vitatott kivégzés Texasban
Texasban kivégeztek kedden egy gyilkosság miatt halálra ítélt embert, aki a védelem szerint értelmi fogyatékos volt, de a legfelsőbb bíróság nem talált ebben kifogásolnivalót.
Texasban kivégeztek kedden egy gyilkosság miatt halálra ítélt embert, aki a védelem szerint értelmi fogyatékos volt, de a legfelsőbb bíróság nem talált ebben kifogásolnivalót.
Megváltozott jogértelmezés segítheti az adóalap csökkentését, tavalyi bírósági ítéletek ugyanis felülírták a korábbi adóhatósági jogértelmezést , így akár több tízmilliárd forint járhat vissza a cégeknek.
Több ponton is meghátrál a magyar kormány az Európai Bizottság kifogásai elől. A kötelezettségszegési eljárás felfüggesztése érdekében módosítják a bírók nyugdíjkorhatárát csökkentő törvényt és megerősítik az adatvédelmi hivatal elnökének függetlenségét. Ám még így is több tisztázatlan kérdés marad, ami a Brüsszel és a magyar kormány közti vita folytatását vetíti előre.
A pakisztáni legfelsőbb bíróság kedden figyelmeztette Juszuf Raza Giláni miniszterelnököt, hogy elmozdítja pozíciójából, ha kormánya nem indít ismét büntetőeljárást az államfő korábban leállított korrupciós ügyeiben.
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság utolsó elnöke szerint elmozdítása nyilvánvalóan jogellenes volt, bár nincs hazai fórum, amely ezt kimondhatná.
Felülvizsgálati kérelemmel fordul a Legfelsőbb Bírósághoz (LB) az ügyeikben hozott ítéletek miatt az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ).
A finn legfelsőbb bíróság elnöke, Pauliine Koskelo által írt levél ösztökélte az Európai Bizottságot, hogy további információkat kérjen a magyar kormánytól a tervezett igazságügyi átalakításokkal kapcsolatban - írja a finn Helsingin Sanomat. A lap idézi a főbírót is, aki szerint a "Magyarországon olyan dolgok történnek, amelyek nem állnak összhangban egy alkotmányos állam alapelveivel."
Bár Navracsics Tibor szerint kedd este megnyugtatta az egyes kormányzati intézkedések miatt "súlyos aggályokat" megfogalmazó Viviane Reding igazságügyi és alapjogi biztost, az Európai Bizottság a kormánynak címzett kérdései továbbra is fennállnak és részletes válaszokat várnak rájuk - mondta a biztos szóvivője, Matthew Newman.
Idézés ellenére nem jelent meg a bíróságon Baka András, a Legfőbb Bíróság (LB) elnöke a Fővárosi Bíróságon. A polgári pert, amelynek tegnap volt az első tárgyalási napja, Minda Zoltán indította, mert szerinte az LB figyelmen kívül hagyta az egyenlő bánásmód követelményét és megsértette emberi méltóságát.
Baka András nem lehet a január 1-jén a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria elnöke, mivel nem felel meg annak az új törvényi szabályozásban rögzített kritériumnak, amely ehhez öt év magyarországi bírói gyakorlatot ír elő - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvényjavaslat záróvitájában hétfő este a parlamentben. A hvg.hu korábban úgy értesült, a főbíróra akkor sértődött meg a Fidesz, amikor tiltakozott a bírók nyugdíjkorhatárának 70-ről 62 évre csökkentése ellen.
Alkotmánymódosítással még idén új főbírót választana a Fidesz. Az igazságszolgáltatási reform részeként hétfőn elfogadandó bírósági törvény alapján a Legfelsőbb Bíróság elnökének mandátuma megszűnik a bíróság Kúriává alakításával. Az alkotmánymódosítással pedig az is eldől, hogy az új elnököt még december 31-ig meg kell választani.
Ellenőrizhetetlen befolyása lesz a létrejövő új igazgatási hivatal vezetőjének, ha elfogadja a tervezetet a parlament - mondta Baka András, a Legfelsőbb Bíróság és az OIT elnöke a Magyar Narancsnak adott interjújában.
A madridi legfelsőbb bíróság 11 évre eltiltotta hivatása gyakorlásától Baltasar Garzón vizsgálóbírót, aki nemzetközi hírnévre tett szert az emberi jogok megsértői ellen vívott több évtizedes küzdelmével.
Az ír legfelsőbb bíróságnál nyújtott be fellebbezést magyarországi kiadatása ellen kedden Francis Ciarán Tobin. A férfi több mint egy évtizeddel ezelőtt halálra gázolt két kisgyereket Leányfalun. Itthon szabadságvesztésre ítélték korábban, de elment az országból. Most a magyar hatóságok kérik kiadatását.
Három évre visszamenőleg kifizeti az elmaradt munkabér különbözetet a Tesco, az áruházlánc Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyei üzleteiben 170 pénztáros kaphatja meg jogos jussát a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján.
Elkerülhetetlen a generációváltás és a szakmai megújulás a magyar bíróságokon - mondta a Kúria elnöki posztjára jelölt Darák Péter pénteken.
Hatvanhárom év után megszűnik a Legfelsőbb Bíróság, vezetőjének, Baka Andrásnak pedig idő előtt kell távoznia a testület éléről. Az igazságszolgáltatás csúcsszerve visszakapja történelmi nevét, 2012-től ismét Kúria lesz. A névváltozás része a kormány és a Fidesz által szorgalmazott igazságszolgáltatási reformnak, mely felszámolta a bíróságok önkormányzatát és központosított igazgatást vezetett be a hatékonyság és az ítélkezés felgyorsítása érdekében. Képeink a Kúria és a Legfelsőbb Bíróság történetét mutatják.
Ki kell fizetnie a Tescónak pénztárosait, mert idáig nem a törvényben előírt szakmaibér-minimumot kapták meg. Az ügyben most maga a vállalat fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, ahol elutasították érvelésüket - számolt be a Magyar Nemzet.
Jogszerűtlenül oszlatta fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2009 nyarán a Magyar Gárda Erzsébet téri tüntetését - mondta ki a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Kiss Róbert gárdafőkapitány kontra BRFK közigazgatási per felülvizsgálati tárgyalásán hétfőn.
A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön elutasította a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében Weiszdorn Róbert felülvizsgálati kérelmét, és hatályában fenntartotta a korábban jogerősen kiszabott életfogytiglani szabadságvesztést.